2009. január 28., szerda

Tejszelet



Hozzávalók:

A tésztához:

8 tojás
20 dkg cukor
30 dkg liszt
8 dkg olvasztott margarin
4 dkg kakaópor
6 ek víz
1 cs. sütőpor
csipet só

A tojás sárgáját a cukorral fehéredésig verem, majd hozzáadom a margarint és a vizet, végül a lisztet. A fehérjéből és a csipet sóból kemény habot verek, majd ezt a masszához keverem. Közepes tepsin (kikent vagy sütőpapírral bélelt) a massza felét elsimítom, 180 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt készre sütöm, majd ugyanezt teszem a maradék masszával is. Hagyom kihűlni.

A krémhez:

4-5 ek cukor
4-5 csomag vaníliás cukor
3,75 dl tej
3,75 dkg zselatin
8 dl habtejszín

A tejet a cukrokkal felforralom, majd hozzákeverem a zselatint. Hagyom, hogy langyosra hűljön. A tejszínt kemény habbá verem, és a langyos tejet lassan hozzácsorgatom, közben keverem. A két lap közé kenem, 1-2 órára hűtőbe teszem.

Első próbálkozásom nem volt túl sikeres, már ami a krémet illeti. Nem volt itthon, csak fele adag zselatinom, így a másik felét habfixálóval pótoltam. Nem jött be sajna, túl híg maradt a krém, így nem tudtam magas krémréteget kenni a lapok közé...majd legközelebb...

Íz...az igazi tejszelet jellegzetes íze számomra hiányzik a krémből, de így is nagyon finom ám :)

2009. január 25., vasárnap

Tejfölös zöldbabfőzelék -kicsit másképp

Hozzávalók:

kb 30 dkg zöldbab
1/2 fej vöröshagyma apróra vágva
3-4 ek tejföl
egy csipet majoránna
kevés delikát


A rántáshoz:
olaj
liszt
pirospaprika
1 gerezd fokhagyma

A babot és a vöröshagymát felteszem főni, kevés delikátot adok hozzá. Mikor megpuhult a bab, berántom a fokhagymás-pirospaprikás rántással, majd behabarom a tejföllel. Egy csipet majorannával és sóval ízesítem.

Mivel a család "férfi" tagjai nemigazán főzelékesek, ezért csak ilyen "mini" adagokat szoktam főzni, ez a mennyiség nekem és Lolának 2 napig elég.

Tipp: Ha pörkölttel tálalod, kevesebb sót adj hozzá!

Csokis-kivis muffin


Hozzávalók:

3 tojás
15 dkg cukor
12 dkg margarin
1 dl tej
35 dkg+amennyit felvesz- liszt
1 cs sütőpor
2 tk. szódabikarbóna
1/2 tábla reszelt csoki
2 nagyobb kivi

A "folyékony" hozzávalókat egy tálban habosra keverem, majd a turmixolt kivit , ezt követően a reszelt csokit beleöntöm, elkeverem. Lassan adagolom hozzá a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet. Plusz lisztet annyit keverünk hozzá, hogy ne legyen túl folyós a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöm.

2009. január 20., kedd

Szalagos fánk-Böbe módra

















Ez a recept Böbe-mamánktól származik, neki pedig még az anyukája tanította a szalagos fánk eképp történő elkészítését. A felső fotón életem első fánkja látható, a másikon pedig Böbénk csodafánkja :)

Hozzávalók:

1 liter liszt (nem kg!-de kimérheted, hogy az hány dkg)
5 dkg élesztő
diónyi vaj
pici só
pici cukor
1 tojás+1 tojás sárgája
+ annyi tej, hogy sűrű nokedli tésztához hasonló tésztát kapjunk

A kovászhoz:

kevés langyos tej
2 kockacukor
élesztő
kevés liszt

A langyos tejet a cukorral, élesztővel, és a liszttel felfuttatjuk. A többi hozzávalóval sűrű nokedlitészta jellegű tésztát készítünk. Akkor jó a fánk tésztája, ha az edény oldalához (fakanállal) csapva úgynevezett bugyborékok keletkeznek. A tejet apránként adagoljuk hozzá, nehogy túl híg legyen! Először érdemes hígabb tésztát készíteni (így könnyebb dolgozni vele), majd ha bugyborékosodik, akkor hozzáadni a maradék lisztet.
Ha kész a tészta, legalább 90 percen keresztül pihentetjük, majd lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk, és letakarva ismét pihentetjük, kb 20 percig.
Olajat hevítünk, nem túl hirtelen, fedő alatt aranyszínűre sütjük az egyik oldalát, majd a fedőt levéve megfordítjuk, de a fedőt már nem tesszük vissza. Ettől lesz szép szalagos a fánkunk.

Tipp: Lecsöpögtetés és pici hűtés után hempergesd meg vaniliáscukorral elkevert porcukorban, nagyon finom lesz :)
Ha túl sok a cukor benne, attól nehéz lesz a fánk, kevésbé lesz levegős belül. Mi úgy nem szeretjük, ezért inkább kívül cukrozzuk jobban.
Látványosabb méretekre tesz szert, ha olajba tétel előtt kicsit széthúzzuk.

Virslis papucskák


Hozzávalók:

1 kg liszt
15 dkg zsír
5 dkg élesztő
1 tojás
1/2 liter tej
2 kk só
3 tk. pizza fűszerkeverék
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 csipet cukor
2 csomag 5-6 db-os virsli
tojássárgája a megkenéshez

Az élesztőt a langyos, cukrozott tejben felfuttatom, majd a többi hozzávalóval lágy tésztává dagasztom. Ha szükséges, kevés lisztet adok hozzá (én szükségesnek láttam).
Kb 1 órán át kelesztem a tésztát, majd kb fél centiméteres vastagságúra nyújtom, négyzetekre vágom.
A virsliket 3 részre vágom, a batyuba teszem, majd az ellentétes csücskeit összefogom. 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm.

TIpp.: A virsli alá kenhetsz ketchupot, esetleg dinsztelthagymás-mustáros lötyit tehetsz alá.

Nachos salsa szósszal


Másik nagy kedvencem, ami szintén nem túl egészséges, az a szalszás nachos. Kimondani is nehéz. Neten kutakodtam, és az alábbi nachos recit találtam:

Hozzávalók:

25 dkg kukoricaliszt
25 dkg finomlisz
2 kk oregánó
1 tk só (szerintem mehet bele több is)
annyi víz, amennyit felvesz

Laza tésztát gyúrunk a fenti hozzávalókból, majd vékonyra nyújtás után háromszögekre vágjuk a tésztát (először csíkokba, majd a csíkokat háromszögekre). Forró olajban aranysárgára sütjük.

Salsa szósz

Hozzávalók:

25 dkg paradicsom (én konzervet használtam)
1/2 fej vöröshagyma apró kockákra vágva
1 kk chilli por
1 jalapeno paprika apró kockákra vágva

őrölt fekete bors (jalapeno borsot írtak, én ezt nem találtam sehol)
pici cukor
2 kis löttyintésnyi 10%-os ecet

A hozzávalókat 5-6 perc alatt összerottyantjuk, ha kihúlt a nacho-val tálaljuk.

Ehhez a recit a salsa szósz üvegéről koppintottam, bár sok olyan hozzávalót ír, amit nem kaptam boltban.

2009. január 18., vasárnap

Túrógombóc I.


Tipikusan az a fajta étel, melynek millió változata létezik. Többet kipróbáltam már, dönteni nemigazán tudok. Nem tartozik a kedvenceim közé, azonban ha én eszem, akkor tuti tejföllel eszem, ezért is kevesebb cukor kell bele, mint egyik-másik hasonló receptbe. A túl sok cukortól egyébként könnyen szétfőhet, szóval csak óvatosan :)

Hozzávalók:

50 dkg tehéntúró
2 tojás
4 tojás sárgája
4 tojás felvert habja
kb. 18 dkg búzadara
szükség esetén 1-2 ek. liszt
1 ek. cukor
1 tk. só
1/2 citrom reszelt héja

A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, a többi hozzávalót (kivéve a lisztet) egy másik tálban összedolgozzuk, végül belekeverjük a tojáshabot. Vizes kézzel gombócokat formálunk, sózott, forrásban lévő vízben készre főzzük, pirított zsemlemorzsába forgatjuk.

Tipp: 1,5 bögre zsemlemorzsához kb. 2 fakanálnyi margarint olvasztok, amihez kevés olajat öntök, így a vaj nem ég meg, csak felhevül.


Balzsamecetes saláta



Hozzávalók:

1 nagy marék pirított zsemlekocka
2 kis paradicsom
1 nagy marék szeletelt jégsaláta
3 ek csemege kukorica
3 ek balzsamecet
kevés oliv olaj

A egy tálban összekeverjük a zsemlekockát és a balzsamecetet, majd hozzákeverjük a többi hozzávalót. 10 percet hűtőben állni hagyjuk.

2009. január 17., szombat

Puha hamburgerzsemle


Ez a hamburgerzsemle recept immáron a 9., általam kipróbált változat. Sok reményt nem fűztem már ehhez sem, ezért nem is fotóztam a különböző munkafolyamatokat, aztán láss csodát, az eddigi legtökéletesebb "állagú" (nem tetszik ez a szó, de nem találtam megfelelőbbet rá) zsemlét sikerült a sütőből kivarázsolnom! Köszönet érte Tomának! Az alábbi recept szerint készültek a zsemlék:

Hozzávalók:

1/2 csésze (2,4-2,5 dl közt van 1 csésze) langyos tej
1/2 csésze langyos víz
2 ek. olvasztott vaj
1/2 tk. só
1 tk. cukor
3 csésze BL-80-as liszt
1/2 csomag élesztő
(eredeti receptben instant élesztő van, én a szokványosat használtam)

Az enyhén cukrozott langyos tejben felfuttatom az élesztőt, majd az összes hozzávalóval összegyúrom, kb 10 percig dagasztom, ezt követően tálba teszem, konyharuhával letakarom és kb. 1 órán át kelesztem. Lisztezett deszkán kígyót formálok belőle, majd 8 (nekem 10), nagyjából egyforma részre vágom. Nincs szükség semmi formázásra, egyszerűen a szeleteket kilapítom kézzel vagy sodrófával kb másfél cm-es lepénykékre. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket, majd jól meghintem a tetejüket liszttel. Letakarom a konyharuhával, újabb fél órát állni hagyom, közben előmelegítem a sütőt 200 fokra, max 20 perc alatt készre sütöm. Legközelebb 1 tk-al több cukrot, illetve 1/2 tk-al több sót adok hozzá, egyébként azt hiszem, megtaláltam a tökéletes receptet. Bevallom, már napok óta hamburgerzsemlesütéssel álmodom :D

2009. január 16., péntek

Csirkehúsleves hamis májgaluskával


Hozzávalók:

1 csirke darabolva (melle kihagyható)
3-4 szál sárgarépa
1-2 szál petrezselyemgyökér
1 vöröshagyma
1 szál póréhagyma
2 krumpli
1/4 karalábé
1/4 (ha kicsi) zellergumó
2 karfiolrózsa
1 tv paprika
1 kis csokor petrezselyem
1 szál zeller zöldje
kevés delikát
5-6 szem egész bors


A feldarabolt csirkét a vörös -és póréhagymával 4-5 l vízbe fel teszem főni. A habját folyamatosan leszedegetem róla, majd, amikor már nem képződik több hab rajta, beleteszem a zöldésegeket a krumpli és a karfiol kivételével, a zeller -és petrezselyemzöldet, az egész borsot, és kb. 1 tk. delikátot. Nagyon lassú tűzön, lefedve kb 2,5-3 órát főzöm, majd bele teszem a félbe vágott burgonyákat, végül a karfiolt. Ezek puhulásáig főzöm, a legvégén sózom.
(A képen nem látszik, de gyönyörű sárga lett a leves.)

Hamis májgaluskához:

1 májkrém konzerv
1 kk só
1 tojás
búzadara
2 csipet majoranna

A májkrémet szétnyomkodom egy villával, hozzáütöm a tojást, sózom, majd annyi búzadarát adok hozzá, amennyit felvesz. Lágy, nem túl sűrű masszát keverek belőle, a végén majorannával ízesítem. Forrásban lévő, sózott vízben kifőzöm.


Csípős csirkés tészta


Hozzávalók:

kb 25 dkg tészta kifőzve (én olasz szélesmetéltet használtam)
1 csirkemellfilé vékony csíkokra vágva
1 fej vöröshagyma vékony csíkokra vágva
1 nagy maréknyi vékonyra szeletelt káposzta
1 répa vékony csíkokra szeletelve
2 ek. sűrített paradicsom (vagy 1ek. püré)
2 ek szójaszósz
1 kk őrölt gyömbér
1 gerezd fokhagyma reszelve
olivaolaj

bors
2-3 kk. sambal oelek
(olyan, mint az erős pista, csak nincs az a jellegzetes paprika íze)
szeletelt póréhagyma

A forró olajon a csirkemellcsíkokat megpirítom, sózom, borsozom, rádobom a zöldségeket, ráreszelem a fokhagymát, megszórom a gyömbérrel, hozzáadom a szójaszószt, a paradicsompürét és a paprikakrémet. Összekeverem a lecsöpögtetett tésztával, kb 2-3 perc alatt összerottyantom. Forrón tálalom, tetejét karikára vágott póréhagymával díszítem.

Az egész művelet nem vesz igénybe többet 10-15 percnél!!!


2009. január 14., szerda

Mexikói hagymás szelet kukoricás-kalifornia paprikás rizzsel




Hozzávalók:

8 szelet sertéscomb, sertéstarja, esetleg sertés lapocka
(ki melyiket szereti)
3 fej vöröshagyma
Kotányi mexikói grill fűszerkeverék
2 ek. üveges paradicsom (püréből 1 ek is elég)
liszt

olaj

A hússzeleteket kiklopfolom, majd alaposan bekenem a fűszerkeverékkel, kicsit állni hagyom. Serpenyőben kevés olajat hevítek. A hússzeleteket lisztbe mártom, majd mindkét felére, kb 20-20 másodperc alatt vékony kérget pirítok. Ezt követően tepsibe teszem őket. A hagymákat fél centiméter vastag szeletekre vágom, a hús olajában kicsit összerottyantom. Sózom, összekeverem a paradicsommal, majd a hús tetején elterítem. Összesen kb. másfél óra alatt készre sütöm. Az első 40-50 percben kb 175 fokon, alufóliával letakarva, majd alufólia nélkül, kb 190 fokon készre sütöm.

Kukoricás-kaliforniai paprikás rizs

1 bögre "A" rizst kevés olajon picit megpirítok, felöntöm 2 bögre forró vízzel. Sózom, borsozom, majd hozzá adom a lecsöpögtetett kukorica konzervet (kb fél doboz), és ízlés szerint kockára vágott paprikát. Lassú tűzön puhulásig főzöm.

Csokis-narancsos muffin


Hozzávalók (kb 18-20 db-hoz)

12 dkg margarin
10 dkg porcukor
4 db tojás
10 dkg főzőcsokoládé
1 dl tej
2 tasak vaníliás cukor
1 narancs reszelt héja
4 ek. narancslé
40 dkg finomliszt
2 tasak sütőpor
4 ek kakaópor


A margarint keverjük habosra a cukorral és a tojásokkal. Adjuk hozzá az olvasztott csokoládét, a tejet, vaníliás cukrot, reszelt narancshéjat, a narancslevet, legvégül apránként keverjük hozzá a kakaóporral, és a sütőporral elkevert lisztet is. 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt (vagy tűpróbáig) süssük készre.

Ne ijedj meg, az eddig általam ismert muffinreceptekhez képest sűrűbb a tészta!

Krumplis tészta-annak, aki nem tudná :D


Egyik kedvenc, ámde nem túl egészséges ételem a krumplis tészta. Sokféle képpen szoktam készíteni, most az alaprecepttel ismertetlek meg benneteket. Tudom, hogy "népkaja", én mégis leírom a receptet.

Hozzávalók:

1 kisebb fej vöröshagyma
3 db közepes burgonya
kb 30-35 dkg tészta
1 tv paprika
1/2 paradicsom
néhány zeller levél

bors
pirospaprika

A hagymát megpucolom, megmosom, majd apró kockára vágom, olajon üvegesre pirítom a kicsumázott, félbe vágott tv paprikával. Közben a krumplikat meghámozom, négy felé vágom hosszában, majd nem túl vastag szeletekre vágom. Ha a hagyma üvegesre pirult, meghintem 1-2tk. pirospaprikával (ez függ a paprika minőségétől-ha nem szeretnéd, hogy sápadt legyen, akkor vagy használj jó minőségű paprikát, keveset, vagy kevésbé jót, de többet). Ráhajítom a szeletelt krumplit, lassú tűzön néhány perc alatt, kevergetés mellett összerottyantom, majd felengedem annyi vízzel, hogy épphogy ellepje azt. Sózom, borsozom. Mivel tészta jön bele, kicsit sósabbra szoktam a krumplis alapot készíteni, mint ahogyan egyébként esszük az ételt. Beleteszem a zellerleveleket, puhulásig főzöm. Ha menet közben túlságosan lefőne róla a víz, apránként pótolom.
Kifőzöm a tésztát, lecsepegtetem, majda már kész alappal összekeverem.